A kutya őse, az ázsiai farkas az emberek közelségét választotta élőhelyül. A közelség aztán a régészeti leletek tanúsága szerint mintegy 15 ezer évvel ezelőtt közeli kapcsolattá fejlődött. Az is tény azonban, hogy az első, Észak-Amerika földjére lépő emberek kutyáik társaságában érkeztek. A közelmúlt genetikai kutatásai azt bizonyítják, hogy ez 20 ezer évvel ezelőtt történt, tehát kapcsolatunk a kutyákkal még régebbre nyúlik vissza, mint ahogy azt gondoltuk.
Míg számos fajta, így a szibériai husky, a csau-csau, a shar-pei, a japán akita, a shiba inu és a pekingi palotakutya valóban ősi fajtának tekinthető és genetikailag is közel áll ázsiai farkas őséhez, a világ több mint 400 kutyafajtájának túlnyomó többségét az elmúlt 200-300 évben az emberek „alkották” meg. Azon túl, hogy a kutya méretét és küllemét szelektív tenyésztéssel céljainknak megfelelőbbé tettük, még a vadász, nyájterelő, őrző és védő tulajdonságokat is erősítettük bennük. Bármilyen szerepet is töltenek be, a kutyák minden esetben kitűnően biztosítják azt, amire csak kevés állat képes: társaságot jelentenek a számunkra.
Már a világon kedvtelésből tartott kutyák számából – amit csak Európában és Észak-Amerikában 140 millióra becsülnek – megállapítható, hogy az elmúlt évezredek során bármi is eredményezte az ember és a kutya sajátos kapcsolatát, a kutyáknak az emberi életben játszott központi szerepe biztosítottnak tekinthető.

Forrás: Dr. Bruce Fogle – Kutyák